A tetőtéri ablakok szerepe a házak hőszigetelésében

0
38
roto-alakohelyisegekmegfeleloszigeteleseatetoterbeniskifejezettenfontos

A lakóépületek energetikai fejlesztései az utóbbi időben sok területen aktuális témát szolgáltattak, de elsősorban a különféle zöld energiát hasznosító technológiák mentén. A folyamat azonban a hőszigeteléssel kezdődik, melynek az ablakok is fontos részei.

Jól szigetelt lakóterek

Az energiaárak emelkedése azt a jelenséget is magával hozta, hogy egyre többeket foglalkoztatnak az olyan alternatív megoldások, amelyek segíthetnek csökkenteni a rezsiköltségeket. A hőszivattyúk, napelemes rendszerek és más zöld megoldások ebben hatékonyan képesek részt vállalni, ugyanakkor az épületek energetikai besorolása és a költségek optimalizálása nem itt kezdődik. Az alapot ugyanis a megfelelő hőszigetelés jelenti, mely akár jelentősebb befektetés is lehet, de megéri kivitelezni.

Hőszigetelés nélkül ugyanis az említett rendszerek sem tudnának megfelelő hatékonysággal működni, így pedig megtérülési idejük is rendkívül hosszúra nyúlhat, ha egyáltalán sikerül elérni ezt az állapotot. A szigetelés során pedig nem csupán a szigetelőanyagra, hanem a nyílászárókra is érdemes kiemelt figyelmet fordítani, hiszen ezek is nélkülözhetetlen részei a rendszernek. A tetőterekre pedig még fokozottabban igaz az, hogy a megfelelő szigetelés mindennek az alapja. A Roto tetőtéri ablak portfóliója választ jelent a kihívásokra.

roto-egyjominosegutetoablakbarmelyhelyisegbenmukodokepeslehet

A tetőablakok és a hőszigetelés

A tetőterek több szempontból is különleges helyiségnek számítanak, hiszen mind kialakításukban, mind a szükséges szigetelési megoldásokban eltérnek a megszokottól. Ezek a terek közvetlenül a födém alatt helyezkednek el, így lényegében javarészt döntött felületekkel rendelkeznek, melyek a tetőszerkezet síkját követik. Ezáltal tehát a tetőtéri ablak is kénytelen igazodni ezekhez a körülményekhez, ám ez már jó ideje standardizált módon történik, tehát a legtöbb ilyen termék telepítésre kész.

Ez egyben azt is jelenti, hogy egy új tetőtéri ablak tokkal együtt, kész állapotban érkezik, ami nem csak leegyszerűsíti a szerelést, de nagyobb valószínűséggel garantálja a munka minőségét is, ezzel együtt pedig a szigetelőképességet. Az anyaghasználaton semmi nem fog múlni, hiszen legyen szó akár fa, akár műanyag nyílászárókról a modern modellek kiállják az idő próbáját, a strapabíró üvegbetétek pedig szintén az említett célokat szolgálják.

Hasznos tetőablak extrák

Egy minőségi tetőtéri ablak már önmagában is segíthet megalapozni a belső terek komfortját, hiszen a szigetelés, a szellőzés és a természetes fény egyaránt ehhez a kiegészítőhöz kötődik. A tetőterekben pedig talán még fontosabb ezek szabályozása, hiszen e helyiségek stabil hőháztartásának fenntartása nem mindig egyszerű feladat. a félmegoldások és gyengébb minőségű alkatrészek tehát semmiképp sem felelnek meg, ha a cél a maximális kényelem, illetve annak szabályozása.

Egy tetőtéri ablakhoz számos különböző kiegészítő szerezhető be, melyek lényegében még magasabb szintre emelik a helyiségek komfort fokozatát. Legyen az egy hővédő vagy fényzáró roló, egy manuális vagy elektromos redőny, esetleg egy szúnyogháló a zavaró rovarok ellen, az ilyen extrák azt szolgálják, hogy a tetőterek is abszolút teljes értékű lakóhelyiségként funkcionáljanak, ezzel új, tágas terekkel bővítve a lakásokat és házakat.